Az első igazi nap, már volt tanítás, megvolt az eligazítás, mindenki üdvözölt bennünket, kb 20 perc alatt értünk be, kicsit aggódtam, nehogy elkéssünk, csak Németországban vagyunk, és még nem Olaszországban.. Befelé a villamoson már azt hallom, hogy valaki épp elemzi, hogy a magyar foci egy nagy „piece of sh*t”, tudtam, hogy már nem vagyok egyedül magyar.. :D Kiderült, hogy senki nem került kollégiumba, hiába kérte azt, például a magyar srácék egy nagy házban vannak 2 emeleten laknak diákok, és lenn meg a házinéni..

Az eligazítás után felkísértek bennünket a termünkbe, a főiskolának 4 épülete van, mi nyilván kb a legmesszibbe vagyunk (azért nem olyan vészes). 9 fős csoportban tanulunk, van görög, olasz, francia, orosz, cseh (aki vietnámi), angol (aki Oroszországban született) és egy másik magyar lány is, aki Sopronban tanul és ugye a kazah lakótársam. Mindenki elég jó szinten (felső) van németből, és mindenki valami gazdasági dolgot tanul, kivéve a görög lányt, ő germanisztikát tanult, dolgozott is némettanárként, aztán most a turizmusban dolgozik. A tanár is elég jó fej, sokáig volt a dékán a suliban, úgy tűnik, elég sok tapasztalattal rendelkezik. Ő viszi az első két témát, a többit majd más.

Ma két blokk volt, kb ilyen mikro, makro, üzemgazdaságtan-féleséget vettünk, kicsit nehéz volt követni. A tanár szépen beszél, csak néha gyorsan és nem annyira artikulálva..

Az óra után mentünk tovább egy eligazításra a kirándulásokról, Brémáról, a suliról, az ottani nyári egyetemről, innen mentünk ebédelni a menzára. Itt ehetsz szendvicset, gyümölcstúrót, pudingokat és más desszerteket, hamburgert, többféle kolbász közül választhatsz és van napi menü is, ami két fogásból áll. Az árazás nagyon jól ki van találva: három ár van kiírva A, B és C (az A a legalacsonyabb, C a legmagasabb). Az A árat fizetik az itteni diákok, a B-t az itt dolgozók, a C-t pedig a külsősök, mert az ebédlőbe kívülről is be lehet menni. A hamburger 5 eur körül van (még üveg Coca-Cola pohár is jár hozzá), a napi menü 2,35 (ezek „A” árak), szóval eléggé „günstig”. Utána kitaláltuk, hogy hazamegyünk, sőt nem is villamossal vagy busszal, hanem gyalog, mondom, oké, nincs annyira messze, viszonylag jó az idő. Eljutottunk a főtérig és a Roland szoborig (ez a mindent meghatározó pont), elvileg Nika tudta az utat, mert ők bejárták a házinénivel, de sajnos a gyakorlatban nem, úgyhogy a főtérnél tovább nem jutottunk, lassan meg egyébként is vissza kellett érni a Rolandhoz, mert ott kezdődött háromkor a városnézés, a jogi kurzusosokkal voltunk együtt (itt van a magyar srác is). Ott is van spanyol, lengyel, dél-svájci (ő is olaszul beszél egyébként otthon), ők sokszor már mindenféle nyelven beszéltek nemcsak németül, én azért erőltetem a németet, végülis azért vagyok itt, ami nagyon nem megy, vagy nem tudom a szót, azt mondom csak angolul. 2 óráig jártuk a várost, néha elvesztettük a fonalat, de azért nagyon érdekes volt a vezetés, és megtudtuk, hogy azért ünnepeltek itt az utóbbi napokban, mert évfordulója van annak, hogy a brémai Városháza bekerült az Unesco Világörökségei közé, ennek örömére nyílt napot tartottak, bárki bemehetett a Városházára teljesen ingyen egész nap.

Ezután sikerült is találni egy helyet, ahol 1 eur-ért adnak 0,2 dl sört (ez happy hours nak számít), úgyhogy kipróbáltuk a világos házi brémai sört, sajnos nem emlékszem pontosan a nevére, de még biztos fogunk oda menni. :)

Hazafelé újra megpróbáltuk a gyalogos hazajövetelt, és végre sikerült. Elvileg már a wifinek is működnie kéne, mert most egy kábelt használunk mindketten, és ez nem annyira kényelmes senkinek sem. Közben kiderült, hogy a szállást mindenki külön intézi a szállásadóval, még senki nem fizette ki, a házinéni holnap akkor jönne a pénzért, ez a dolog kicsit meglepett, miután megkérdeztem vasárnap, hogy akkor minden rendben van a ki- és befizetésekkel, szóval ezek szerint nem.

A lakótársam egyébként mindent fényképez, még a magos zsemlét is, amit vett, mindent közvetít haza, ő is csak másodjára van külföldön, a többiek otthon egyáltalán nem léptek még soha ki a volt szovjet országok területéről.. Egyébként viszonylag jól megvagyunk, azért érezhetően otthonosabban mozgok Németországban, meg úgy az európai világban..

(az internet miatt eddig word be írtam a dolgokat, ma már legalább 2 kábelünk van..)

Eljött ez a nap is, mikor az első brémai napról számolhatok be. Az utóbbi napokban már nagyon izgatott voltam az egész brémai kurzus miatt és persze amiatt is, hogy az olaszok még mindig nem jeleztek vissza a megbeszélt szobánkkal kapcsolatban. Reggeli után indultunk el Brémába, elég nagy volt a forgalom, Magdeburg után egyre több dán, svéd és holland autó és lakókocsi tűnt fel az úton. Egy órára érkeztünk meg az iskolához, szinte hihetetlen volt ott lenni végre, és nemcsak videón meg képeken nézni a campust. DAAD ösztöndíjasként először az ösztöndíj fennmaradó részét kaptam meg, és nem is értettem, hogy miért, hiszen én arra számítottam, hogy a szállás miatt még pluszban kell majd fizetni, de állítólag minden rendben volt (később derült ki, hogy nem teljesen). Azután megkaptam a kis mappámat, benne minden fontos és hasznos dologgal, mint brémai közlekedésbérlet, hozzá térkép, kinti diákigazolvány(féleség), brémai útikönyv, mindenféle tájékoztató az iskoláról, az internethasználatról, házirend, taxitelefonszámok és még egy fontos dolog: a szállás. Eredetileg kétágyas kollégiumi szobát kértem, de végül egy ún. „Wohngemeinschaft”-ban lakom (osztott lakásnak felel meg) egy Nika nevű kazah lánnyal. Elvileg úgy működik a dolog, hogy amint megérkezel a főiskolára, szólnak a lakástulajdonosnak, hogy jöjjön be érted, és vigyen el a szállásra, mivel mi autóval voltunk, ezért egyszerűbb volt, hogy csak mi megyünk a megadott címre és majd ott vár a tulajdonos. Az egész városban mindenhol ember, az utcák lezárva és mindenhol elterelések, és egyébként az utcák legtöbbje egyirányú, úgyhogy a gyalog is alig 20-30 percre lévő lakást sikerült szerintem ennél több idő alatt autóval megközelíteni.. A lakásban a házinéni és a kazah lány várt, ő már előző nap érkezett, gondolom nem olyan nagy sűrűséggel járnak a gépek Kazahsztánból.. A nő (lehet, hogy pontosabb megnevezés a nyanya :D) kedvesnek tűnt, megmutatta a lakást, a pincét a mosógépekkel és a szárítógépekkel, merthogy az egész házban (3 emeletes társasház) elvileg 2 mosógép és ugyanennyi szárítógép van, mindenki ezeket használja a saját konnektorával. Ezután Anyuékkal még bementünk a városba, mindenhol tömegek sétáltak/hömpölyögtek, ünnepeltek (nem tudjuk, hogy mit, a házinéni se tudta megmondani, bár ő Bréma külvárosában lakik valahol). Este még beszélgettem a lakótársammal, mindenféle dolog kiderült, például, hogy az egyik barátnője valahogy Magyarországra került, és annyira megtetszett neki az ország és a nyelv, hogy elkezdte tanulni a magyart, aztán inkább azt mondta, hogy legalább olyan nehéz, mint a kínai.. :D :D na gut!

Btw. nyelvek, nekem is kicsit kínai még a német, egész jól értek mindent, viszont, még a beszélgetés nem megy olyan folyékonyan. És még amúgy túlvagyok egy 2 órás orosz skype-oláson (a kazah lány nyilván nem ismeri a fülhallgatót), das ist super!!